Nap nap után

Nap nap után

A politikáról és a zenéről

2019. január 31. - Bolzano

Már az Ismerős Arcok kapcsán is érlelődött bennem a gondolat, hogy egy bejegyzést megérne ez a téma. Az a jelenség, amikor egy zenész vagy egy zenekar beáll egy politikai erő mögé teljes mellszéleséggel, s hogy ennek milyen következményei és megítélése lesz a produkcióra nézve. Ahogy azt majd látni…

Tovább

Poltika, kultúra, korrektség. Melyik a kakukktojás?

Újra itt. Kezd kirajzolódni, hogyan fogom tudni ezt a blogot vezetni s az sajnos így a harmadik bejegyzésnél láthatóvá vállt, hogy ritkábban, mintsem mondanivalóm kikívánkozna belőlem. Sok minden lenne, amiről kellene és talán fogok is írni alkalomadtán. Most azonban nagy fába vágom a fejszét. Olyan…

Tovább

A hobbikról

Elöljáróban annyi, hogy az első bejegyzésemben jól tettem, hogy rövid úton szakítottam blogom napló mivoltával, hisz 20 nap telt el első irományom napvilágra kerülése óta. Ez soknak tűnik, de talán felment magam előtt a körülmény, hogy  közbejöttek az ünnepek, majd ismételten fel kellett venni a…

Tovább
süti beállítások módosítása